2. fejezet
A szekrény

A fiú lassan kinyitotta a szemét. Lassan körülnézett, és egy szép tájat látott. Érezte, hogy nagyon döcög alatta a talaj, mintha földrengés lett volna. De nem az volt. Csak egy szekéren utazott. Körülötte háztartási áruk hevertek. Felült és csodák-csodájára a termetes fickó hajtotta a kocsit. A fiú azonnal hozzá szólt.
Fiú: Hun_Medve, köszi, hogy megmentetted az életem. Örök hálával tartozok neked.
Hun_Medve: Nincs mit.
Fiú: Hány napja utazunk?
Hun_Medve: Már 3 napja vagyunk úton. Egyszer utolért egy csapat katona, úgy szétoszlattam őket, hogy csodálom, hogy nem ébredtél fel.
Fiú: Te, honnan szerezted ezt a szekeret?
Hun_Medve: Loptam.
Fiú: Loptad?
Hun_Medve: Aha. Egy fószer járkált vele az utcán, én meg leütöttem. Valami árus lehetett, mert teli van kacattal a kocsi.
Ekkor egy hang szólalt meg:
Hang: Bocsánat, de én nem vagyok kacat. Én egy igen is értékes tárgy vagyok.
Fiú: Te is hallottad?
Hun_Medve: Aha. Valaki megszólalt. Mutasd magad!
Hang: Itt vagyok ti bambák!
A fiúk nem hittek a szemüknek. Meglepetésükre a szekrény beszélt!
Szekrény: Na mi van, nem láttatok még beszélő szekrényt?
Fiú: N-nem sűrűn.
Szekrény: Hát ez jellemző. És hol van a gazdám?
Hun_Medve: Leütöttem - mondja nagy büszkén.
Szekrény: Ó hogy szakadna rád az ég! Tudod, hány éve viseli gondom?
Hun_Medve: Őszintén szólva nem is érdekel.
Szekrény: Hogy-hogy nem érdekel?
Hun_Medve: Úgy hogy te egy ósdi kacat vagy.
A szekrény ekkor dühödtében rácsapott egy nagyot Hun_Medve fejére. Ennek a szekrénynek akkora ereje volt, hogy még Hun_Medve is megszédült tőle, ami nem kis teljesítmény.
Fiú: Látom erős kis szekrény vagy.
Hun_Medve: Úr isten, ennyire senki nem bánt még el velem.
Fiú: Mi a neved, Szekrény?
Szekrény: Wayzez vagyok, a rettegett.
Fiú: Nos Wayzez, üdvözöllek a csapatban.
Wayzez: Téged hogy hívnak, bölcs fiú?
Fiú: A nevem…
Ekkor Hun_Medve nagyot kiáltott:
Hun_Medve: Nézzétek, megérkeztünk!
És a három hős gyönyörködve maguk elé nézett. Még a fiú pár szó erejéig megszólalt…
Fiú: Nos, a nevem Delete…